Jelentkezz előadónak a VII. Pályaorientációs Napra!

Idén hetedik alkalommal, december 7-én rendezzük meg Pályaorientációs Napunkat, melynek során a Gellért 11. évfolyamának tanulóit segítjük a pályaorientációban. A fél napos program során a diákok általunk, öregdiákok által a …

Török Csaba atya fog misézni az ÖDT-n

Dr. Török Csaba, a Krisztina templom korábbi káplánja mutatja majd be az Öregdiák Találkozó szentmiséjét. A ÖDT helyszíne iskolánk új épülete lesz (Koszciuszkó Tádé utca 3.). Fotó: Magyar Kurir / Lambert Attila Csaba atya jelenleg a …

Mutatjuk a szombati Öregdiák Találkozó programját

Találkozzunk 2019. október 19-én szombaton, iskolánk új épületében, a Kosciuszkó Tádé utca 3-ban! ✏️ 16:30 Regisztráció, érkezés 🏫 17:00 Épületbejárás, rendhagyó idegenvezetéssel 🙏 18:00 Szentmise 🖼 19:00 Arany Csempe 2019 Díjak átadása 🍻 19:30 Találkozások ⌛️ 22:00 …

Ismét együtt zarándokoltunk a Szent Gellérttel!

Tizennégy gellértes öregdiák is részt vett az idei Szent Gellért-zarándoklaton Velencében, ahol együtt kértük Gellért Atyánk közbenjárását, Isten áldását volt iskolánkra, jelenlegi diákjaira, tanáraira, dolgozóira, valamint a Szent Gellért Diákszövetség …

Mondjuk-mutatjuk, milyen volt a Szövitábor!

(spoiler alert: szuper!!!) A Szövi Facebook-oldalán már megtekinthetők a XIV. Szövitábor várva-várt képei! Köszönet érte Jákli Orsinak meg azoknak akik a gépét használták. Idén is rengeteg programmal készültünk a táborozóknak meg annál …

Szövitábor – Minden tudnivaló egy helyen!

Kedves Táborlakó-társ! Örömmel vettük jelentkezésed a Szent Gellért Diákszövetség tizennegyedik nyári táborába. Az előtúrán résztvevők 7:40-kor találkoznak a keleti jegypénztáránál, a vonat 8:00-kor indul. Legfontosabb hoznivalók:– a mellékelt egészségügyi és …

Ismét rendelhető a Szövi-pulcsi!

Az érdeklődésre és a nagy hidegre való tekintettel újra rendelhettek szövis kapucnis pulóvert! 🙂 Férfi és Női fazonokat szitáztatunk, amiket a linkekre kattintva szemrevételezhettek! A pulóverek megrendelhetők 5-5 színben, ezek …

Újra lesz Szövi Bindzsi!

A Szövitábor kampányának részeként Május 31-én, pénteken 9-14-ig majálisozunk a Gellért udvarán. Csilis bab is lesz (korlátozott számban, úgyhogy érdemes kicsöngetés után rögtön leszaladni az udvarra ). Minden öregdiákot, szövist, …