Új falak között találkoztak öregdiákok és tanáraik

A szombati Öregdiák Találkozó alkalmával lehetőségünk nyílt megtekinteni az általános iskola új épületét, valamint az Arany Csempe Díjak is átadásra kerültek.

Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényünket egy rendhagyó programmal nyitottuk meg: Nyáry Zsigmond és Király Gáborné vezetésével betekinthettünk a kulisszák mögé. Az elmúlt években ugyanis komoly építkezés vette kezdetét a Koszciuszkó Tádé 3. szám alatt álló épületben, hogy az új otthont adjon a Szent Gellért Általános Iskola mindennapjainak. A vezetés során a felújítási folyamatok jelen állapotát tekinthettük meg.

Ezt követően hálaadó szentmisét mutatott be Török Csaba atya az új iskolaépület dísztermében.

Ahogy arról már részletesen beszámoltunk, a rendezvényen kerültek átadásra a 2019-es év Arany Csempe Díjai. Ezúton is sok szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, Végh László portásnak, valamint Réti Lacinak, a Diákszövetség volt elnökének.

Az Öregdiák Találkozó nem jöhetett volna létre a Szövi önkéntesei nélkül. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az este megvalósulásához!

Köszönjük, hogy eljöttetek, találkozzunk legközelebb is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük