2021. január 30-án tartotta tisztújító közgyűlését a Szent Gellért Diákszövetség. Az új elnökség mandátuma 2 évre szól.

Fontos változások történtek a Szent Gellért Diákszövetség január 30-i közgyűlésén. Új alapszabályt fogadtunk el, és új, kisebb létszámú elnökséget választottunk.
Az elnök Kovács Réka lett, aki 2009-ben még gimnazistaként kapcsolódott be a Szövi életébe. Öregdiákként azonnal csatlakozott a Diákszövetséghez, és a 2013-as Jubileumi Nagytábor óta aktívan részt vállalt a Szövi különféle programjainak megszervezésében. 2018 márciusa óta elnökségi tagként segítette a Szövi munkáját.
Alelnökként folytatja Seidl Domokos. Dodó két éve került be a Szövi elnökségébe, de táborvezetőként 2017 óta aktív részese a Szövi életének.
Továbbra is elnökségi tagként folytatja Molnár Orsi, aki két éve tagja az elnökségnek. A negyedik elnökségi tag Panágl Zsófi lett, akit a közgyűlés – akárcsak a többieket – egyhangúan választott meg.
Nagy nevek búcsúztak.
Köllőd Marci a 2013-as Jubileumi Nagytábor óta rengeteg szövis program kitalálásában és megvalósításában vett részt. 2015 decemberében került be a Szövi elnökségébe, 2019 januárjától egészen mostanáig elnökként irányította a Diákszövetséget.
Búcsúzik Panni is. Boran-Réti Annamária több mint 10 éven át volt aktív részese a Szövi életének, legyen szó táborokról vagy pályaorientációs programokról. 2015 decemberében lett elnökségi tag, 2019 januárjában pedig alelnök.
Átadja a stafétát Czöndör Pál is. Púdy is több mint 10 éven keresztül munkálkodott a Szöviért, 2015 decemberébe óta volt tagja a Diákszövetség elnökségének.
Szintén távozik az elnökségből Molnár Zsófi, aki két éven keresztül segítette az elnökség munkáját.
A távozók eddigi munkáját hálásan köszönjük, az új elnökségnek eredményes éveket kívánunk!