Koncertajánló – Aga Utca All Stars

Sziasztok Szövisek! Engedjétek meg, hogy egy könnyed csütörtök esti programot ajánljak nektek. November 13-án csütörtökön, 20 órakor a Rézmálban (1022 Bp, Marczibányi tér) fellép Laci és zenekara, az Aga Utca …

Laci Gellért báli beszéde

Többen szóvá tettétek, hogy Laci, és Tamás nem nyilatkozott a videóban. Nos, ők külön-külön megtették ezt, de annyira jól sikerültek a beszédek, hogy nem lehetett szétvágni azokat. Először hallgassátok meg …

Alternatív bál-kampányfilm

Nyugodtan mondhatjuk: megkezdődött a visszaszámlálás. Vasárnap bál; ne feledjétek. Aki még nem vett jegyet, tegye meg, mert fogy, valamint napról napra drágább: végül mehettek majd a feketepiacra… A technikai infókat …

Szent Gellért-díj

Szent Gellért-díjat kapott Réti László! A Gimnáziumban adható, a legmagasabb elismerést jelentő plakettet kapta a Diákszövetség alapítója és elnöke ma, a Gimnázium 15 éves ünnepi miséje keretében. Nyáry Zsigmond beszédét …

Alakul a táborprogram

A Szövi Elnöksége valamint Kreatív Munkacsoportja szívén viseli a tábor sorsát: május április 18-án, pénteken, hatalmas, ötletbörzével egybekötött stratégiai ülést tartottunk, melynek első húsz másodpercét most nyilvánosságra hozzuk.

Voltunk a Bakonyban (meg Cucu-meccsen is)

Eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a szövi: táborhelynézéssel egybekötött mérkőzéslátogatást tartottunk. A MECCSRŐL Az oldalt látható képek a Siófoki Bányász SC stadionjában készültek. Itt vezette szombat délután-este Cucu a Siófok-Kaposvár, …

Elnökségi köszöntő: Krisztus feltámadt!

(Valóban feltámadt, allelúja.) Diákszövetségünk elnöke és alelnöke – stílszerűen és hagyományosan – a Szent Gellért Plébánián ünnepelte húsvét vigiliáját. A Szent Gellért szobor elől köszöntenek Titeket.

Voltunk a Bükkben

A Szövi a szürke hétköznapokon sem tétlenkedik, hát még hétvégén… A Bükki Lanka Kommandó nagyszabású táborhely-mustrát tartott – több kevesebb sikerrel.