Kedves Szövisek!
Augusztus 4-én véget ért az idei Szövitábor. A korábbi évekhez hasonlóan a Gellértes közösség minden generációja tiszteletét tette – fél éves első táborozóktól kezdve, a jelenlegi gimnazistákon keresztül egészen a szövis alapító atyákig minden korosztály jelen volt és gazdagította a tábort jelenlétével és önzetlen segítségével. Végül, de nem utolsósorban köszönettel tartozunk egykori pedagógusainknak is, akik töretlen lelkesedéssel támogatják a Szövi munkáját és elkísérik a diákokat táborig vezető, hegyes-völgyes ösvényeken. Az idei Talp-a-ló utolsó megállója Drégely vára volt, a túrázók Észak-Magyarország egyik legszebb várának falai között fogyasztották el utolsó konzervjeiket, hogy újult erővel érkezzenek meg a Köpő-kút mellett felépített állótáborba.
A fáradalmak kipihenése és a kulacsok megtöltése után folytatódott a közös nyári élményszerzés: megalakultak a csapatok, a diákok és szervezők röviden bemutatkoztak egymásnak. Első este a szellemi munka került középpontba. Az esti kvíz során a résztvevők összemérhették tudásukat általános műveltségi és iskolatörténeti kérdésekben is. Második nap mindenki újult erővel vethette bele magát a csapatsportokba és az egyéni bajnokságokba. Harmadik nap a kreatív energiák mozgósítása volt fókuszban: mindenki kamatoztathatta kézműves tudását, valamint új készségeket sajátíthatott el. Délután ismét egymásnak feszültek a csapatok és számot adhattak kulináris ismereteikről – főzőverseny formájában. Nagy volt a tét, ugyanis az esti étkezés minősége a verseny kimenetelétől függött. Péntek este időt szakítottunk a kikapcsolódásra, a szórakozni vágyóknak a Gellért születik nézőtere adott otthont másfél óra erejéig, a lelkes gimnazisták pedig a színpadon mutathatták meg a világnak rejtett kincseiket, legyen az éneklés, zenélés, vagy klasszikus színpadi előadás. A tábor utolsó teljes napján folytatódtak a vetélkedők, az egyéni bajnokságok rangadói, majd a délutáni órákban a lelki elcsendesedésé és a közös tábori szentmiséé volt a főszerep. A nap végéhez közeledve kezdetét vette a táncház és az ezt lezáró szabadtéri mezőparti. Természetesen a záró tábortűz sem maradhatott el. Vasárnap délelőtt közösen beszéltük meg az egy hét során gyűjtött élményeinket és tapasztalatainkat, majd a táborozók búcsúztatása után kezdetét vette a mindig kissé ambivalens érzésekkel járó táborbontás.
Rendkívül sok ember munkájának köszönhető az, hogy idén is sikeres tábort tudhatunk magunk mögött és újabb Gellértes élményekkel gazdagodhattunk. Külön köszönet illeti Budapest I. kerület Budavári Önkormányzatát, valamint Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t, mivel támogatásuk nélkül nem valósulhatott volna meg az idei, 20 éves jubileumi Szövitábor.