Megkóstoltuk Rizmajer úr sörét és nem csalódtunk

A Szövi Klub első programja alkalmával, április 14-én üzemlátogatással egybekötött sörkóstoláson vettünk részt Csepelen, Rizmajer József 1994 óta üzemelő, így a kézműves sörök világában igen patinásnak mondható sörfőzdéjében.

r1

„A csepeli Rizmajer Sörfőzde mintegy két évtizede gyárt kézműves söröket, amelyek különleges, egyedi ízvilágát, valamint minőségét a hagyományos, ’konzervatív’ sörfőző eljárások épp úgy meghatározzák, mint a legújabb technológiák és az innovatív eszközök, berendezések alkalmazása. A Rizmajer Sörfőzde 1994-es alapítása óta számos fejlesztésre, technikai újítás bevezetésére került sor, egy dologban azonban a Rizmajer sosem ismert kompromisszumot: a sör minőségében.” – olvasható a Rizmajer és Társa Kft. honlapjának bemutatkozó szövegében, néhány gellértes öregdiák pedig testületileg járt utána, igazak-e ezek a súlyos állítások.

A csepeli hév végállomásától tett mintegy tízperces séta után meg is érkeztünk Rizmajer úr főzdéjéhez, ami első ránézésre a mester családi háza volt. Hamar kiderült, hogy a ház alagsorában valóban egy havonta több ezer liter sör lefőzésére alkalmas üzem bújik meg, melyben maga a főnök vezetett körbe bennünket. A különféle malátafajták és komló bemutatásától az alsó és felső erjesztésű árpából és kukoricából főzött, szűrt és szűretlen sörökig tartó túrán, hatalmas acélhordók közt bolyongva a csapat többek közt megismerhette „léhűtő” szavunk eredeti jelentését is.

Rizmajer József a sörkészítésének metódusain túl készségesen elmesélte azt is, miért kezdett már több mint húsz éve (vö. before it was cool) kézműves sör készítésébe, és hogyan tudott folyamatos innovációval és kitartással a piacon maradni az ott jelenlévő gigasörkombinátok mellett. Az üzemből való kilépés közben még az is kiderült, hogy minőségi sör főzése egyszerűen lehetetlen gellértes öregdiák nélkül, ugyanis a Rizmajer-műhelyben dolgozik a 2005-ben nálunk érettségizett Gayerhosz Zsolt!

r2

Praktikus emberek lévén az üzem bemutatása után igyekeztünk a témát gyakorlatba átültetni, amire a pár utcával arrébb, a csepeli panelek tövében meghúzódó Rizmajer Sörházban volt lehetőség. Ide belépve egy rendkívül barátságos, klasszikus sörbárban találtuk magunkat, ahol az eddig bemutatott söröket rendkívüli minőségben, és messze körúton kívüli árakon csapolták a pultban álló végtelenül türelmes hölgyek. A nagyjából 6-7 féle, csapon lévő sör közül harmadik-negyedik körre mindenki megtalálta a neki valót, de addig többek közt megkóstoltuk a kávésűrűségű Rizmajer Feketét, az édeskés Rizmajer Konyakos Meggyes Sörmixet, valamint a Popcorn nevű  ipát, ami nagyon gyorsan a csapat egyik kedvence lett. Kilépőként, bőven az utolsó hév indulása után még kértünk pár literrel elvitelre, majd elégedetten hazaindultunk. A Rizmajer söröket pedig azóta is mindenhol keressük! Az esemény képei megtekinthetők itt!

A következő Szövi Klubra szeretettel várunk Téged is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük