Írjuk együtt a Szent Gellért jubileumi évkönyvét!

Iskolánk idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát, és most páratlan alkalom nyílik a közös ünneplésre, emlékállításra.

De beszéljen helyettünk a részletekről Káldi Panni néni:

 

“Kedves Öregdiákok!

»Az ünneplés szép nagy emberi érzés; szép az, tömegbe gyűlni, s együtt dicsérni az Istent. Szép az, ha az emberi lelkek összefonódnak, egységbe tömörülnek, együtt emelik szemüket az égre, és egy ütemben dobban a szívük a magasság felé. Mert hisz ennek a kis emberi életnek, amelybe belepottyantunk, az ad mélyebb értelmet s értéket; ha legalább vágyni, érezni s ihletni bírjuk a Létezés kozmikusságát.«

Móricz Zsigmond

Talán tudjátok, idén fontos évhez, mérföldkőhöz érkeztünk: 2018-ban ünnepli Iskolánk 25 éves fennállását.

A méltó ünneplés részeként arra gondoltunk, hogy létrehozunk egy tárhelyet, amelybe sok-sok kedves köszöntő levelet, üzenetet összegyűjtünk Tőletek, szülőktől, tanároktól, diákoktól. Ezt a tárhelyet nyilvánossá tennénk mindenki örömére; a legszebb, legkedvesebb leveleket pedig beválogatnánk egy készülő jubileumi könyvbe is.

Ezért tehát a kérésem a következő Felétek: aki kedvet, indíttatást érez, úgy érzi, van mondanivalója e tárgyban, írjon egy köszöntő levelet! Ha a levél egy konkrét eseményhez tud kapcsolódni, még jobb! Fontos: nem fényezni szeretnénk az Iskolát, hanem az évforduló kapcsán megállni, magunkra pillantani, ennélfogva tehát nehézségekről is szabad számot adni; legfontosabb a hitelesség.

A levelet címezhetitek az Iskolának, volt és jelenlegi igazgatójának, egy tanárnak, szülőnek, a Jóistennek, a fenntartónak, diáknak, másik öregdiáknak, akinek gondoljátok; de kérlek, legyen megszólítottja a levélnek. Ahogy a végén, kérlek, figyeljetek az elköszönő formulára és az aláírásra is (ez is lehet kitalált is, ha valaki jobban szeretné névtelenül). Ezekkel a formai részletekkel elősegítenénk a levelek egységességét.

Ahhoz, hogy a készülő jubileumi könyvbe könnyebb legyen majd válogatni a – reményeink szerint -rengeteg beérkező levélből, kérlek, ne írjatok nagyon hosszú üzeneteket! Körülbelül fél A/4-es oldalnyi levelekre gondoltunk. De természetesen egy személy többet is írhat. Itt szeretném kiemelni azt is, hogy MINDENKIRE számítunk, nem csak az írói vénával szerencsésen megáldottakra.

Ezzel együtt korábban keletkezett leveleket is örömmel fogadok, amelyek Iskolánkhoz kapcsolódnak.

A leveleket kérem február 4-ig eljuttatni akár elektronikus úton a sztg25jubileumikonyv@gmail.com email címre vagy papír alapon a gimnázium címére (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, 1253 Pf. 58.). Kérjük, a borítékra írjátok rá, hogy „jubileum”.

Előre jelezném, hogy a jubileumi könyv keretei szűkösek, egész biztosan szigorúan kell majd válogatnunk; kérlek, legyetek majd elnézőek, ha leveletek oda nem, vagy csak részleteiben kerül be; ugyanakkor nagyon nagy örömmel fogadok minden sort, amelyek a tárhelyet, de leginkább minket, a Szent Gellért közösségét gazdagítanak!

Budapest, 2018. január 2.

Az ünnep és a leveleitek kapcsán várakozással, köszönettel:

Horváthné Káldi Anna

szerkesztő”

 

Úgy gondoljuk, az emlékkönyv elkészítésében való részvétel szép lehetőség arra, hogy hálát adjunk iskolánknak és iskolánkért, tanárainknak és tanárainkért, barátainknak és barátainkért. Reméljük, hogy sok Öregdiák akad majd közületek, aki úgy érzi, van mondanivalója.

Vagy hogy mi is klasszikust idézzünk:

 “Laudetur Jesus Christus, lapot elővesz

                                        Czike Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.