– bemutatkozik a tábori szervezőcsapat: befejezés
Két hét után véget ér a tábori szervezőcsapatot bemutató, bizalmas információkat megosztó sorozatunk, amely reméljünk, az átlagnál sokkal tájékozottabbá tett Titeket. A könnyes búcsú helyett viszont inkább arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a szervezőcsapat szűk magján kívül még jópáran dolgoznak érted.
Kezdjük a sort igazgatóhelyettesünkkel, Zsigabácsival, aki immár harmadik éve vezeti az előtúrát, ismeretlen lankákon, maga mögött idén már mintegy negyven fős tömeggel. Vagy ott van még Kinganéni, és Konecsni úr, a KIDS aranyérmes kosárcsapat szövetségi kapitánya, akik az idők során szinte Zsigabácsi állandó kísérőivé avanzsáltak. Dobpergés közepette hatalmas respect Czikebácsinak, aki önszorgalomból csapatépíteni viszi osztályát, előtúra gyanánt. Mi mindig mondtuk, hogy csak kopasz, nem pedig szívtelen… De ne hagyjuk ki Antal atyát sem, aki túl azon, hogy majdan vasárnapi szentmisecelebrálásával szakrális köténybe öltözteti fel Jásd környékét, még az előtúrát kihagyó csapatot is lehozza a táborba.
Végül, de nem utolsósorban pedig emlékezzünk meg azokról, akik önszorgalomból kenik majd a kenyeret reggelihez, akik szívesen segítenek majd a mosogatásnál, hoznak vizet a kútról, ásnak egy gödröt, ha arra van szükség, és mindig szívesen segítenek majd bárkinek. Köszönjük.
Most ideiglenesen búcsúzunk. Találkozunk 30-án délután, Jásdon. Sziasztok.