A Diákszövetségi Rota felülvizsgálta a Feinek-ügyet

A Rota az érintett fellebbezésének hatására hivatali kötelességből felülvizsgálta az Etikai Bizottság korábbi határozatát Feinek Dia fotójának erkölcsösségéről. A vizsgálat során olyan bizonyítékok kerültek a Rota kezébe, melyek alapvetően megváltoztatták véleményünket az ügyről.

Állásfoglalás

Bár az Etikai Bizottság jóhiszeműséget feltételezett Dia részéről, az alábbi fotó arra enged következtetni, hogy mániákus vállvillantóval van dolgunk. Az alábbi képen jól kivehető, hogy Dia az alapvetően ujjas táborpólót is úgy hordja, hogy lehetőleg minél többet mutasson magából. Az iwiw adatlapján található fotót be sem mertük ide tennni, nehogy szó érje a ház elejét.

Az Etikai Bizottság korábbi véleményét tehát felülbíráljuk: a Rota döntése értelmében Dia öltözködése kimeríti az erkölcsileg aggályos ruházkodás tényállását. A Diákszövetségi Rota döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye.

 Budapest, 2008. január 12.
A Diákszövetségi Rota

A Diákszövetségi Rota felülvizsgálta a Feinek-ügyet” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Ági Válasz a bejegyzésre

    Na szegény Dia.Most jól megkaptad.:( CSak az a psobléma h azon a képen amin ki kellett találni ki is van,Diának nem csak a válla lógott ki… Az a kép tényleg erkölcstelen!!!!!!!!!!

  2. név nélkül Válasz a bejegyzésre

    Dóri ügyvédnő nem tudta megmenteni a Védencét, tehát Dia elveszettttttttttttttttttt……………………….

  3. "Petya,hozzmégegyüvegkőbányait" Válasz a bejegyzésre

    egyébként megjegyzem h rajta kívül még 2 embernek van feltűrve a polója.
    a Dorina fején elöl pedig én látom h felszeretné tűrni,csak egyszerüen nem meri.azért van úgy elkeseredve:-(
    szerintem most megvédtem a Diát de nagyon.
    szóval akkor a pórias vádatokat a földbe tiportam.

  4. Dia Válasz a bejegyzésre

    Te vagy az emberem Peti, ugyanezt szerettem volna leírni!!! Köszönöm! És teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, annak a képnek akkor sem itt a helye és erkölcstelen, és aki felrakta (legyen az a Szappancs, vagy a Cucu, vagy bánomisén) azzal majd a táborban leszámolok ügyvédemmel együtt, ha kell, akkor akár az egész Diákszövetséggel…

  5. Dóri Válasz a bejegyzésre

    A legutóbbi állásfoglalásban, ha jól értelmezem, a Rota belátta, hogy a fotó tényleg erkölcstelen.Tehát az ügyet mi nyertük meg…Lenne a csador mellé még egy javaslatom!A legközelebbi táborba csináltasson a Diákszövetség újjatlan polókat is hiszen mint ahogy az a fotóból is kiderül a résztvevők többsége ilyenre tartana igényt és akkor ettől kezdve nem lehetne mániákus vállvillantókról beszélni!
    Dia, szerintem fölösleges megkérdezni,hogy ki az elnök mert már hamarabb rájöttünk,hogy ez egy diktatórikus szervezet…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük