Legyél Te is előadó a IV. Pályaorientációs Napon!

A program célja a mostani gellértes diákok pályaválasztásának támogatása, mely során előadásokon keresztül gellértes öregdiákok életpályáit ismerhetik meg. Ebben számítunk a Ti segítségetekre, kedves gellértes Öregdiákok! :)

A Szent Gellért Diákszövetség idén negyedik alkalommal november 11-én, pénteken délelőtt rendezi meg a Pályaorientációs Napot (PON) gellértes gimnazisták számára . Az esemény célja idén is, hogy a gimnazistákat segítsük a továbbtanulási lehetőségek feltérképezésében és a pályaválasztásban. Ennek érdekében mi, öregdiákok előadások keretében bemutatjuk az általunk választott egyetemi szakokat, szakterületeket és – amennyiben már vannak, – munkatapasztalatainkat.

pon-header

Te is szeretnél részese lenni a rendezvénynek? Szívesen mutatnád be a képzést amiben részt veszel, vagy amit elvégeztél és a munkádról is beszélnél? És még kedvet is tudnál csinálni hozzájuk az ifjú gellértesek számára? Ha igen, akkor várjuk jelentkezésedet október 23-ig a pon@szovi.hu email-címre! A beérkező jelentkezések közül október 30-ig választjuk ki a IV. PON előadóit. A kiválasztás során törekszünk majd a minél érdekesebb és sokszínűbb program összeállítására.

Az idei év során bemutatni kívánt szakterületek:

  • bölcsész szakok
  • gazdasági szakok
  • informatika
  • jog- és társadalomtudományok
  • mérnök szakok
  • orvosi szakok
  • óvó- és tanító szakok
  • sport és testnevelés
  • szakmák
  • szociális- és egészségügyi szakok
  • természettudományok

Várjuk jelentkezésed, ha:

  • jelenlegi szakterületeden tanulsz/tanultál és rendelkezel munkatapasztalattal
  • ráérsz november 11-én délelőtt
  • nem vagy elsőéves
  • az egész szakterületedet képes vagy bemutatni
  • tavaly nem adtál elő a III. Pályaorientációs Napon

A kiválasztott előadókat időben értesítjük, és ellátjuk a szükséges információkkal. Ne feledd, jelentkezésedet apon@szovi.hu email címre várjuk! :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük