Diákszövetségünk múlt szombaton negyedik alkalommal rendezte meg az Öregdiák Találkozót, melyre több mint 150 egykori és jelenlegi gellértes tanár valamint öregdiák jött el. Beszámoló. A találkozó Sajgó Szabolcs atya szentmiséjével kezdődött, majd Nyáry Zsigmond …
Szokás szerint az Öregdiák Találkozón került sor az Arany Csempe Díjak átadására. A 2016-os díjat Köllőd Márton kapta. Marcit rengetegen jelölték az idei díjra, az indoklásokból szemezgettünk: “Bármilyen feladatot vállal, …
Döntött a rendkívüli közgyűlés: Szapi az új alelnök, Panni, Marci és Púdy kerültek az elnökségbe. 2015. november 9-én Dávid Gábor alelnök valamint Harmati Borbála és Oláh Gáspár elnökségi tagok egyéb …
Ritkán, vagy talán sosem látott gellért-közeli tárgyak mustrájának is otthont ad az I. Gellértes Öregdiák Találkozó. Képünk illusztráció. A kiállítás kurátora, Harmati Bori a szovi.hu-nak elmondta: olyan exkluzív különlegességeket sikerült megszerezniük …
Ez bizony nem a Bori… Ez Marci! Remélem sikerült minden kétség által okozott ködöt szerte oszlatnom! Továbbá megragadnám az alkalmat, hogy kihirdessem az eddigi fordulók utáni játék állást, beleszámolván a …
Előző feladványunk – bevalljuk – igencsak nehézre sikeredett, hisz’ kollektív emlékezetünknek valóban négy évet kellett visszarepülnie az időben, egészen a királyréti táborig. A legpontosabb megoldást kicsilány adta: Neve: Paprika ember …
Egy rendhagyó Matrix paródia leginkább angol, helyenként német, és néha magyar nyelven, 2004-ből. A film legerősebb pontja talán Gabi betétdala; de Kristóf ötletes söröskupak-szemüvegére és Köllőd Marci meghökkentő hajkoronájára is …