Évnyitó, másképp’

Kedves Blogolók!

Don Gerardino atyánk magasztos évnyitó beszéde után úgy érezzük, tartozunk Nektek egy vallomással: az év eleji blogstartunk (08.01.03.) messzemenőkig titkolt célja az volt, hogy kisebbfajta hírverést csapjunk nyári táborunknak. Ez – úgy értékeljük – sikerült; ami jó, viszont be kell valljuk, nem terveztük úgy, hogy hosszútávon működtetni fogjuk a blogot.

Azonban az már korábban is látszott, hogy egy ilyen jellegű, közösségépítő, hangulatteremtő virtuális együttlét önmagáért beszélő, s folytatandó dolog, s erről – úgy hisszük – bárki, bármelyik nap saját szemével is meggyőződhet, ha ráklikkel a Gerardinora. Tehát szó sincs arról, hogy a megfáradtunk volna, és a blogolás abbahagyását terveznénk. Csupán céljaink változtak: szeretnénk közösségépítőbbé, hangulatteremtőbbé tenni oldalunkat; sőt, hozzátok hasonlóan mi is szeretnénk még színesebb, sokoldalúbb beszámolókat, pletykákat, videókat stb.

Éppen ezért buzdítunk Téged is, hogy ne csak olvasd, hanem írd is a blogot! Bár technikai okokból nem tudjuk megoldani, hogy mindenki hozzáférést kapjon a lap szerkesztőfelületéhez, lelkesítenénk mindenkit, hogy akárcsak Dia és Dóri, ti is juttassátok el jópofa gellértes szösszeneteiteket az sztgszovetseg@freemail.hu e-mail címre, hogy a blog sokoldalúbban tudja visszatükrözni a gellért-közeli közösségi hangulatépülést.

Don Gerardino. Közösségépítőbb, hangulatteremtőbb.

üdv:

a szerkesztők

Évnyitó, másképp’” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. boribon Válasz a bejegyzésre

    jo, akkor most kérném azoknak a gellérteseknek és ex-gellérteseknek a listáját akik tegnap (azaz szept 13án, szombat) este a pedálkirályban söröztek. ugyanis jövőre őket is szeretném látni az ejszakai futáson. nem csak midnig a sörözés …
    jah és előtettek futottam el. vakok vagytok. mondjuk arra már nem volt energiám, hogy megszolaljak, de ha lett volna … hajjajj…
    hihi.

  2. GaspaR Válasz a bejegyzésre

    Én is ott voltam!És hányadik lettél??amúgy én megmentettem egy lány életét mert rosszul lett és vittem neki frissítőt,továbbá gondoskodtam róla hogy ne ájuljon el,de sajnos keresztényi buzgóságom nem volt elég hogy folytatni tudja a versenyt….:(Amúgy láttam a Kokót is futni!Boribon ha látlak tuti viszek ki neked is valami itókát!=)

  3. boribon Válasz a bejegyzésre

    édibédi vagy GáspáR! szavadon foglak! jövőre követelem az itokát!
    amugy pont előttem szaladtál át, és pont Kristof előtt futottam el.
    ne csak nézzetek, lássatok is…
    uuuh 😀

    azt, hogy hanyadik lettem ne kérdezd, de kb 45 – 50 perc alatt futottam le. azt hiszem.

    jövőre lehetne valami szövis különitmény 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük