A 2018-as Arany Csempe díjakat a Szövi rendhagyó módon nem zöld csempék, hanem zöld fák között, tábortűz mellett osztotta ki Makkosmárián, a Gellért 25-ön. Arany Csempe Díj A 2018-as Arany …
Az idei Öregdiák Találkozó legnagyobb újdonságaként rendhagyó tanórákon vehettek részt. Az előadásokra rohamosan fogynak a helyek, eddig már több mint százan regisztráltatok. Ha még nincs fix helyed, gyorsan jelentkezz! Az …
Az idei Öregdiák Találkozó legnagyobb újdonságaként rendhagyó tanórákon vehettek részt. Korábbi igazgatónk, Varga Antal ritkán látható kísérletekkel készül. “Korom miatt ez hozzám közelebb áll, mint az e-tábla.” Regisztrálj Varga Antal előadására, és …
Egykori igazgatónk nem csak az egyéni körzetét nyerte meg toronymagasan az idei önkormányzati voksoláson: a november 20-án megtartott képviselő-testületi ülésen a Budavári Önkormányzat alpolgármesterévé választották, amihez ezúton gratulálunk. “Varga Antal …
Korábbi igazgatónk is indul az önkormányzati választáson! Ráadásul amióta először láttuk ezt a plakátot, folyamatosan azon jár az agyunk, hogy át kellene jelentkezni az I. kerület 8. választókörzetébe.