A nagyböjt közeledtével döntőjéhez érkezett a farsangi Szent Gellért hasonmás-verseny. Az szakértő zsűri már megszűrte az előzetes jelentkezőket. Akit felismertünk a képen, rögtön kibukott. Csak azok maradtak versenyben, akik esetében komolyan hezitálunk: Gellért-szentképet küldtek be, hogy ekkora a hasonlóság? Vagy tényleg ők készítették volna a fotót?
Tehát a színvonal rendkívül magas, a küzdelem végletekig kiélezett, itt már csak Ti segíthettek! A szavazatokat a kommentek közé várjuk ma (február 6.) éjfélig!
Íme a három döntős pályamű:
1. Gellért vs. Vata
E pályamű mellé mindössze egy szmájlit kaptunk az alkotóktól. Nincs is szükség másra, hisz a posztmodern Gellért-installáció magáért beszél. Külön kiemelendő ötlet, hogy az alkotók Gellértet Vata társaságában ábrázolják, valamint az autentikus helyszínválasztás is példaértékű.
2. Gellért, békaperspektívából
Az alábbi levelet kaptuk a pályamű mellé:
Ez az Afrikai Karmosbéka (Xenopus laevis) iskolánk védőszentje iránti végtelen elkötelezettségből öltött jelmezt! Engem ért az a megtisztelő feladat, hogy lefényképezzem és elküldjem Nektek, mivel Ő nem tölthet túl sok időt akváriumán kívül!
U.i.: Azt ugyebár nem kötöttétek ki hogy milyen fajok vehetnek részt a hasonmás-versenyen. A korra és nemre való tekintetben ez a béka k.b. 8 hónapos és valószinűleg hím!=)
Gáspár
3. Gellért-kereszt (igaz történet alapján)
Ehhez a pályaműhöz is kaptunk levelet…
Mikor olvastam a felhívástokat, tudtam, hogy ez nekem szól. A történet pár éve volt, amikor épp egyik március havi zarándoklatomon voltam. Előttem nem sokkal, egy fiatal, harminc körüli decens férfiú vitte az általam készített keresztet. A keresztről később bővebben.
Az ötödik stációnál váratlanul megbillent a fiatalúr. Én egyből odaugrottam és magam elé vettem a keresztet. (lásd.: a képen) S hogy mi a legszebb?? A keresztet édesapám egy régi kimustrált hordójából készitettem, mely tele volt szegekkel. Ezért anno én a képnek ezt a cimet adtam: a gellért-kereszt, és én. Ezekután úgy gondolom, méltán címezhetem ezen képet a felhívástokra.
Kozlovszky Jenő
Egyértelműen az egyesre adom a voksomat. Rendkívül sok időt és felkészülést jelenthetett, ezenkívül a kép szereplői nem számolván a hideggel és a mellettük elhaladó különösen furcsán néző turistákkal készíthették el a pályaművet. Remélem nem fáztak meg szegények…
Rád szavazok Dia, az egyes képre, mert ez legalább élethű.
Én nem tudok dönteni…de talán a harmadik…tetszik a története!
Egyértelműen az első a legjobb 😀
án rá szavazok…:-)
Most,hogy így jobban megnéztem a fotót saját magunkról,arra jöttem rá,hogy ez felér legalább a Gabi táncával!Most nekünk is el kellene süllyednünk???
Csak akkor, ha mi is hangosfilmet forgatnánk belőle Dóri. Tényleg,és kéne tök jó zenei aláfestés meg ilyenek…na, akkor már tuti elsüllyedné(n)k =S
Ja, és szóban még az összes tesóm a mi képünkre szavaz, csak nem tudják, hogy írhatnak-e ide, tehát akkor velem együtt már hét szavazatunk van Dóri!
Én azért szavazok a Dia és Dóri képére(1.kép), mert örülök, hogy sikerűlt egy olyan képet is készítenem róluk ami nem mozdúlt be röhögésem és nehéz időjárás közepette. Annak is örülök,hogy tesókám barátnője kijelentette, hogy a szobornál(amiről a hegy is el van nevezve) ahol végülis fozózkodtunk, kevesebb ember fordúl meg mint a hegy oldalában lent ahol olyan büdös van, hogy senki nem képes arra menni. De persze megszeretnélek emellett dicsérni is titeket, hogy ilyenre képesek voltatok, amire úgy tűnik senki más rajtatok kívűl. Ha ők nyernek az 1/3 dicsőség az enyém…
az elsőre szavazok én is. zseniális : )
abszolut a beka a nyerö.
A Losits Kata a másodikra szavaz!
az elsö a tuti 😀
én is az első képre adom leszavazatomat. Azaz Dóri és Dia képére. 🙂 🙂
Nanná h az 1esre szavazom!!!!! Dia drága,király vagy.Szal ez volt az a nagy titok =) Arik vagytok =D
Nos.
az első képen kapásból látszik h hihetetlen a krieg.Gellért egy kereszttel tartja vissza Vatát(visszamennyé…).a művész teljesen átélhetővé teszi a két gigász csatáját.ami itt folyik ahhoz képest a csillagok háborúja helyi kis műbalhé volt…kéremszépen ez megkapja a szavazatom,respekt.
UGYANAKKOR
én simán megpakolnám a második helyeztetett,egy különdíjjal,mert azért az h érdeklődésének megfelelően alakítsa ki Gellért képét,ráadásul stílusosan…azé lássuk be.az ötlet megbír egypontot.mégéjjelis.
ÉS/VAGY
a harmadik sztori emberközeli,rendes.ha valaki keresztet épít az csak jóember lehet.és ha még egy éppen szédelgő fiatalembertől még átisveszi…plusz ugye erős a családi szál.tehát én erre szintén adnék vmit.szal…na,aki beadott pályamüvet,szerintem kapjon valamit,minimum egy milka csokit.
“Petya,hozzmégegyüvegkőbányait”
kicsit napirajzos lett a stilusod, nem jo az. hidd el.
amugy az milyen mår, hogy sajat magåra szavaz vki??? he, az ne erjen mår! a beka a nyerö!!!!!!!!
A békára adnám voksomat, mert az érdemli meg leginkább a győzelmet a belefektetett izadság teli munkaórák miatt.Én ,már csak tudhatom a Gáspár öccse lévén!
Ki szavazott saját magára?! Én csak megjegyeztem, hogy szóban ránk szavaztak! SZÓBAN! Annyira hülye nem vagyok hogy a blogon is magunkra szavazzak…
Azért,mert még mint kifejtetted nekem a gellérttáborban h nembírod a Grafitembert azért semmien szinten nemkéne netán szükségtelen lenézned azokat az embereket akik kedvelik a stílus.szerintem egy baráti sörözés nemártana vele amikor legközelebb jön edukálni tibor-napon áprilisban.
Na?:-)
tekintsd meg ezt és mondd h nem stíluskirály.
egyébként kimondottan nemajánlom vulgáris szavakra érzékenyeknek.
(bár álljatok csak mondjuk sacc per kb 30percet az astorián,és neki lehet állni egy új szótár írásának)
napirajz.hu/archives/2006/09/18/1830209/#comments
Tehát:a napirajz jó,és szeressük.
dia: “tehát akkor velem együtt már hét szavazatunk van Dóri! “
csak a mihez tartast veget
“petya,…”
csakhogy itt is: nem nezek en le senkit, ahhoz tul kicsi vagyok.
Bocs,nemúgygondoltam,megkövetlek.
na legyen mår eredmeny! bår egyertelmu, hogy a beka nyert.