Ha szerda, akkor Etyekfilm: “Várgesztes-kampányfilm”

Ezer éve nem jelentkezett az Etyekfilm produkcióival támadó rovatunk; ma azonban egy olyan elveszettnek hitt szösszenetet találtunk, hogy nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és már postoltunk is…

Az alábbi kisfilm magyarázatot igényel: ez egy elveszett film, amiről sokáig azt hittük, hogy már megsemmisült, és csak emlékeinkben él tovább. Ugyanis Szapi bérmálkozást vett rá a vágatlanra, Lali véletlenül leformatálta a gépét, természetesen filmestül; majd az egyetlen laptop, amin még rajta volt, elfüstölte a vinyóját. (Mindez a sok szerencsétlenség úgy három éve történt kb.) Ám pár hete kiderült, hogy e laptopról készült még valamikor régebben (2004-2005) egy biztonsági mentés: na, ezt találtuk meg ma.

Az alább látható képsorok 2004 szeptemberében készültek, főként a Veszprém és Zirc között közlekedő kispiros vonaton. Gabi, Szappancs és Lali épp útban vannak Bakonybél felé, hisz friss öregdiákként dinamikusan csapódnak a gellértes zarándokokhoz. Az út során a Cartographia vállalat Bakony térképének segítségével igyekeznek bemutatni a környék szépségeit. A laposüveget (látszólag) meghúzó Czikebácsi nem pálinkát iszik.

Az összevágott fimanyag amúgy a 2005-ös várgesztesi szövitábor kampányfilmjének készült (csak a Vértesi Erdő Zrt. nem adott táborozási engedélyt nekünk, ezért Királyrétre mentünk, s a filmet sem vetítettük le sehol).

((A videó képminősége azért gagyi, mert Lali bénán digitalizálta annak idején…))

Ha szerda, akkor Etyekfilm: “Várgesztes-kampányfilm”” bejegyzéshez 36 hozzászólás

  1. Kuzmich Izidór Válasz a bejegyzésre

    Kár,hogy a fiatalember nem tesz említést Kozlovszky Jenőről(nem,aki itt szokott a blogon punnyadni,hanem a dédapjáról)mert vele írtam a rém híres tanulmányt a neoposzt-avantgard magyarországi tempomokról…dehát fiatalság bolondság…Egyébként a fiatalember nagyon emlékeztet Kozlovszky Jencire…
    Ja és én voltam kivételesen az első!

  2. Kuzmich Izidór ügyvédje Válasz a bejegyzésre

    Beszédhibás,aki felolvasta azt,hogy Guzmich! Teljesen Kuzmichnak lehet érteni…és nem műveletlen Kuzmich Izidór csak nyelvújító.Tudod,van hogy az emberek megváltoztatják a nevüket Jókai sem Jókai volt hanem Jókay és Wass Albert sem dupla v-vel írta a nevét…L.szerintem te is legalább olyan műveletlen vagy,mint Kuzmich Izidór!Ilyeneket nem tudni…

  3. gutyka Válasz a bejegyzésre

    Drága “ügyvéd” úr. Ha sértegetni próbálsz, kérlek élőben tedd, hogy legalább az arcodat láthassam. Az talán úgy személyeseb, nem?
    Vagy ha ennyire hűdevicces vagy, akkor maradj csak név nélkül…mert valószinű ahhoz már gyenge vagy, hogy…

  4. Kuzmich Izidór ügyvédje Válasz a bejegyzésre

    Ha tudnád,ki Kuzmich Izidór ügyvédje nem lenne ilyen nagy pofád…Bocsánat ha megsértettem Bíborban született Gutyán Gergelyt!:P

  5. gutyka Válasz a bejegyzésre

    Oha, és megtudhatnám, hogy kicsoda “Kuzmich Izidór ügyvédje”? Vagy maradsz olyan, amilyen…mert könnyű név nélkül izengetni…így nekem is nagy lenne a pofám. De nekem úgy “nagy a pofám” -ahogy Te fogalmaztál- hogy nem álnévvel írok néked.
    ( “Bíborban született” helyesen: Bíborbanszületett )

  6. Ági Válasz a bejegyzésre

    nanana! ügyvédúr fedd föl magad mert ez így elég gerinctelen dolog név nélkül sértegetni a másikat! legalább vállald föl! …de ha ez se megy… no comment

  7. Kuzmich Izidór ügyvédjének az ápolónője Válasz a bejegyzésre

    Kuzmich Izidór ügyvédje idegösszeroppanással korházba került és 25.-e óta kómában fekszik.Az összeroppanás annak tudható be,hogy az itt ért támadások,mélyen megsebezték érzékeny lelkét!
    Az ügyvéd úr utolsó kérése az volt-mielött eszméletét vesztette volna-hogy a Mária rádióban egy tizedet,a Sztár fm-en a Nem tudom az életemet hol rontottam én el című dalt az M1 Önök kérték című műsorában pedig egy Korda György számot kérjen neki a Szövi illetve azok,akik szívükön viselik mihamarabbi felépülését,hogy elárulhassa ki is ő valójában!
    Sajnálattal kell közölnöm tehát,hogy Kuzmich Izidór ügyvédje nem lesz előre belátható időn belül olyan állapotban,hogy a blogot látogassa!
    Az elkövetkező lehetséges sértéseket megfutamodásáról nem áll módunkban továbbítani!

  8. Krisu Válasz a bejegyzésre

    Szerintem teljesen jogos…mégis hogy képzelte ez az arcátlan Kuzmich Izidór ügyvédje hogy külön írta azt hogy “bíborbanszületett”.

  9. Haakos Válasz a bejegyzésre

    Kedves Mindenki!

    Érdemes lenne végre pontot tenni erre a vitára.
    Már csak azért is, mert a név, amit Gabi említ nem Kuzmich Izidór és nem is Guzmich Izidór…

    Tehát kedves Izidór, ügyvéd(nő) és ápoló! Ajánlom figyelmetekbe a következőket:

    Guzmics Izidor (1786-1839) bencés szerzetes, bakonybéli apát, író és tanár volt.
    Nyelvészeti és egyéb értekezései mellett több színművet is írt. Részt vett a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának előkészületeiben is. Iskolákat hozott létre és folyóiratot is szerkesztett. Halála előtt egy évvel az Akadémia tiszteletbeli tagja lett.
    Bakonybélben halt meg és ott is van eltemetve.

  10. Ági Válasz a bejegyzésre

    köszönjük Ákos bácsi!
    Dórikám…jó poén volt… 😀
    ilyen szöveget csak Te tudsz kitalálni meg kedves Dia barátnőnk…na mind1.neki most nincs benne a keze.

  11. Csáth Géza Válasz a bejegyzésre

    Az én feleségem Jónás Olga volt…már végeztem vele…lassan én jövök…csak még le kell mennem a déli demarkációs vonalig….stb…
    Csinszka drága….hát ezt sem tudod?

  12. Csinszka Válasz a bejegyzésre

    Kedves Géza!
    Én,mint barát javasoltam a feleség gyilkosságot!És egyébként is hamár Csáth Géza vagy és hamár öngyilkos akarsz lenni akkor legalább kövesd a kronológiát!

    Amúgy ennek a Jónás Olgának mondta azt a “duruzsol a méhed” vagy mit??

    A Szövi nem akar külön postot nyitni Csáth Gézának és Csinszkának,hogy ezeket a mély beszélgetést ott folytathassák??

  13. Csáth Géza Válasz a bejegyzésre

    “jól hallom, hogy zümmög a méhe..?” Nem, kedves Csinszkám, ez nem tőlem van…ez csak plágium, ami az irodalomtörténetben elég sokszor előfordult…

  14. GaspaR Válasz a bejegyzésre

    Jó hogy itt ilyeneket is olvashatok mert az az érzés kerülget hogy néha teljesen “irodalom hiányban szenvedek”…egész nap csak biokémia…stb

  15. Csinszka Válasz a bejegyzésre

    Gáspárnak,irodalm hiányának csillapítására…

    Előszó

    Nem mondhatom el senkinek,
    Elmondom hát mindenkinek

    Próbáltam súgni, szájon és fülön,
    Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

    A titkot, ami úgyis egyremegy
    S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

    A titkot, amiért egykor titokban
    Világrajöttem vérben és mocsokban,

    A szót, a titkot, a piciny csodát,
    Hogy megkeressem azt a másikat
    S fülébe súgjam: add tovább.

    Nem mondhatom el senkinek,
    Elmondom hát mindenkinek.

    Mert félig már ki is bukott, tudom
    De mindig megrekedt a féluton.

    Az egyik forró és piros lett tőle,
    Ő is súgni akart: csók lett belőle.

    A másik jéggé dermedt, megfagyott,
    Elment a sírba, itthagyott.

    Nem mondhatom el senkinek,
    Elmondom hát mindenkinek.

    A harmadik csak rámnézett hitetlen,
    Nevetni kezdett és én is nevettem.

    Gyermekkoromban elszántam magam,
    Hogy szólok istennek, ha van.

    De nékem ő égő csipkefenyérben
    Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

    Hiába vártam sóvár-irigyen,
    Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

    Nem mondhatom el senkinek,
    Elmondom hát mindenkinek.

    Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
    És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

    Mert álom a bűn és álom a jóság,
    De minden álomnál több a valóság,

    Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
    S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

    Én isten nem vagyok s nem egy világ,
    Se északfény, se áloévirág.

    Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
    Mégis a legtöbb: ember, aki él,

    Mindenkinek rokona, ismerőse,
    Mindenkinek utódja, őse,

    Nem mondhatom el senkinek,
    Elmondom hát mindenkinek.

    Elmondom én, elmondanám,
    De béna a kezem s dadog a szám.

    Elmondanám, az út hová vezet,
    Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

    Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
    Itt lent a porban nem tudok beszélni.

    A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
    Itt lent a porban rossz a hangom.

    Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
    Emeljetek fel a magosba.

    Egy szószéket a sok közül kibérlek,
    Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

    Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
    De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

    Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
    Nektek, kiket szerettem,
    Állván tátott szemmel, csodára várván.

    Amit nem mondhatok el senkinek,
    Amit majd elmondok mindenkinek.

  16. Csáth Géza Válasz a bejegyzésre

    Az én szeretett Elnök Uramnak, barátom tisztelete miatt…!

    Méné, tekel…

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,

    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

    Délben az ember megkisértetett,
    Az éjben sírtak a kisértetek.

    Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.

    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.

    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.

    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.

    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.

    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

    De a legszebb és a legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.

    MÉNÉ, TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

    Egykoron sötétben elmondott dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.

    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

  17. Csinszka Válasz a bejegyzésre

    Irodalmi délutánt tartottam és találtam egy Kosztolányi verset, amit Csáth Gézának írt…azt mostmár nem fogom ide beilleszteni mert lehet,hogy egy kicsit túlzás lenne…

    “E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.”

    Annyira igaz…

  18. Csáth Géza Válasz a bejegyzésre

    Csinszka drága….tudom, hogy az unokatesóm írt rólam egy két szép sort…viszont nem elhanyagolható Kartinthy gyászbeszéde, amit temetésemen mondott el…ildomos olvasni azokat a sorokat… “nem kis karakter volt”, ahogy Elnök Úr fogalmazott…

Hozzászólás a(z) Kuzmich Izidór bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük